A vonat még a pályaudvar sínjein áll. Enyhe az idő, lágyan simogató, pedig éles, bőrt fel hasító hűvösnek kellene lennie, ha a napszakhoz és a hónaphoz híven szeretne viselkedni. Befagyott, repedt pocsolyáknak, dérnek, jégnek, sőt hónak, hózivatarnak kéne lennie. Mégis, majdhogynem meleg szellő…

Apró kis élet, a tenyeremben haldoklott, nem kapott levegőt. Melegítettem őt, ágyat csináltam neki, mást nem tudtam tenni. Fogtam. Vele voltam. Tehetetlenség, utolsó lélegzetek a markomban, kétségbe esett, törékeny. Utolsó lélegzetek, egyedül halt meg. Sajnáltam őt.   -   Fekete délután, már…

Visszakavarodtam a régi blogomhoz, ami talán nem volt a legjobb ötlet, amikor alapból is ingatag a talajon lépkedek.Mozgolódó hullám, mocskos, süllyedő hányadéka a földnek, amely lehúz, vissza a régi énemhez. A Sors, ez a rohadék energia, ami körbe-körbe száll csak azért, hogy ismétlődjön bennem ez…