Apró kis élet, a tenyeremben haldoklott, nem kapott levegőt. Melegítettem őt, ágyat csináltam neki, mást nem tudtam tenni. Fogtam. Vele voltam. Tehetetlenség, utolsó lélegzetek a markomban, kétségbe esett, törékeny. Utolsó lélegzetek, egyedül halt meg. Sajnáltam őt.
-
Fekete délután, már sötét az égbolt. Az utcai lámpák sárgás fénye, ragyogott az úttesten, járdán és a földön lévő sötét fólián, mely letakart egy testet. Kék és piros lámpák, körben álltak. Valaki csak feküdt a járdán, hátat fordítottak neki. Már halott volt. Hasztalan állni, nézni őt... Azt.
